Zenelejátszó

2016. október 5., szerda

1. Fejezet

Sziasztok! 
meghoztam az 1. fejezetet, rengeteg kihagyás után, remélem elnyeri tetszéseteket! :)
Puszi: Holly

A kérdése megdöbbentett. Nem számítottam arra, hogy egy srác akit még alig egy órája ismerek, nem mellesleg egy sztár megkéri, hogy lakjak nála. Fogalmam sem volt mit kéne, hogy válaszoljak.
-ööö... ezt inkább később beszéljük meg, most nem vagy józan- nyögtem ki végül azt, ami legelőször eszembe jutott.
-talán igazad van - vakargatta a tarkóját kelletlenül.
Beírtuk a számunkat egymás telefonjába és csináltunk hozzá egy bolondos képet.
-Most már tényleg mennem kell - kezdtem összeszedni a cuccaim.
-Hát jó, de hívj fel holnap!
Egy puszit adtam az arcára, majd elindultam hazafele.
-Luke! A pulcsid!- fordultam vissza, amikor észrevettem, hogy még mindig Luke pulóverébe vagyok, amit a parkba menet adott oda, mert fáztam.
-Maradjon csak, igy nem fogsz megfázni- villantotta rám 10000 wattos mosolyát. Ahh az a mosoly, meghalok.
- köszi, majd kimosom
- Nem szükséges, most Calum a felelős a mosásért- nevetett fel.
Intettem neki, majd most már véglegesen elindultam a hotel felé, ahol megszálltam.
Egyből beborultam az ágyba. Hullafáradt voltam, de csak kattog az agyam. Hogy kin, vagy min? Természetesen Luke-on és a történteken. A gyönyörű kék íriszeken, a perverz féloldalas mosolyán. Ahogy nevet, ahogy rám kacsint. Az ajánlata is ott motoszkált a fejemben.
Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes. Féltem, attól, hogy újra szerelmes leszek. Nem akarok szerelmes lenni, túl nagy nyomot hagyott bennem az előző barátom Brandon.
Fűvel-fával csalt, de nem tehettem semmit, nem hagyhattam el. Megfenyegetett, hogyha megteszem mindenkinek el mondja a családom féltve őrzött titkát. Apám múltját, amelyben szerepel a maffia bandatagság, gyilkosság, letartóztatás.
Hogy honnan tudott róla Brandon? Apám naplójából, amiben leírta a mindennapjait.

*visszaemlékezés*

- Gyere már- nevettem fel halkan, hogy a szüleim ne ébredjenek fel, miközben rángattam magam után Brandont.
- Ne siettess, este van!
- Jó jó, de indulj már meg!
Morogva, de követett.
Felmásztunk a padlásra vezető létrán.
A padlás most is ugyanolyan volt, mint mindig. Mindenfelé kacatok, de most mégis valahogy más volt. Nem tudtam magyarázatot adni rá, hogy mi okozza ezt az érzést.
-Miért is jöttünk ide fel? Itt nincs semmi más csak egy csomó kacat- lökött arrébb egy ezer éves könyveket tartalmazó dobozt.
- Mert innen kijutunk a tetőre- adtam magyarázatot, majd elindultam az ablak felé.
Útközben megbotlottam valamiben. Jobban szemügyre véve rájöttem, hogy egy régi bőrönd. Még soha nem láttam még itt, pedig ismerem a padlás összes zugát, de egy részemnek mégis ismerős volt.
És akkor beugrott. Apámnál láttam, még 7 éves koromban. Megtiltotta, hogy belenézzek. Akkor még engedelmeskedtem, de most hajtott a kíváncsiság.
Kinyitottam rajta a zárat és felhajtottam a tetejét.
A látványtól, ami fogadott lesápadtam. A bőrönd tele volt késekkel, pisztolyokkal és fekete fejkendőkkel és még egy napló.
Kezembe vettem először a fejkendőket. Mindegyikre vörös betűkkel rá van írva, hogy Black Blod.
A fegyverekbe bele volt vésve apám neve Johnson White.
Remegő kezekkel nyúltam a legutolsó tárgyért, a naplóért.
Bebizonyosodott a gyanúm, az apám gyilkos.
Brandon ijedt arcomat látva kivette a kezemből és beleolvasott. Kikerekedett szemekkel nézett fel.
-apád gyilkos – jelentette ki.
Megbeszéltük, hogy senkinek nem mondunk semmit. Ez addig oké is volt, amíg rá nem jöttem, hogy megcsal, ekkor fenyegetett meg. Nem tehetem meg, nem engedhetem meg, hogy kitudódjon. Tűrtem, ahogy megaláz minden egyes nap. Ezután többször is kezet emelt rám.
Hogyan szabadultam meg tőle? Meghalt. Balesetben.
Nem tudom, hogy tényleg baleset volt-e, de ha tippelnem kéne azt mondanám, hogy megrendezték.

*visszaemlékezés vége*

Az emlék hatására könnybe lábadt a szemem. Próbáltam visszatartani, de túl intenzív még bennem az élmény, pedig mér lassan egy éve, hogy meghalt.

Lehunytam a szemem és átadtam magam az álmok világának, ahol általában minden jó, minden szép.


2016. április 2., szombat

Prológus

Körülöttem mindenki ugrálva énekli a dalszöveget, csak én nem mozdulok, már kifáradtam. Átfurakodom magam a tömegen a pult felé, ott felülök az egyik bárszékre. Párperce ülhettem ott, amikor valaki, égető tekintetét éreztem magamon. Körbenéztem. A tekintetem találkozott egy szőke, kék szemű, Green Day pólós srácéval, aki a pult másik végében ült. 
Farkasszemet néztünk egymással, egyikünk se akaródzott elfordítani a fejét. Magához intette a pultost és beszélt vele pár szót, de le sem vette rólam a szemét. A pultos bólint, miszerint értette, amit mondott, majd pár másodperc múlva megjelenik egy itallal, amit lerak elém.
-én nem kértem semmit- nézek rá, ezzel megszakítva a szemkontaktust.
-az a srác küldi- mutat a szőkére, aztán közel hajol és a fülembesúg- szerintem tetszel neki, amíg velem beszélt végig téged nézett, de ahogy észrevettem neked sem ellenszenves- és azzal otthagyott.
Ránéztem a szőkére, aki csak kacsintott és elindult a kijárat felé.
Vajon miért miért küldte ezt az italt, ha utána lelép? Lehet, hogy a pultosnak igaza van, de ez még mindig nem magyaráz meg semmit.
Hirtelen ötlettől vezérelve leugrottam a székről és az italt otthagyva utána mentem.
Az ajtó mellet állt és cigizett. Amikor kiléptem épp kifele fújta a füstöt. A szájától kezdve figyeltem ahogy elszáll, majd semmissé válik.
- tudtam, hogy utánam jössz- vigyorgott önelégülten, amikor észrevett.
Közelebb léptem hozzá. Épp beleszívott volna a cigijébe, de én kikaptam a kezéből és eltapostam.
- na ezt most miért kellet- nézte a még félig sem elszívott cigijét elképedve.
- nem tudom, de már rég meg akartam tenni- nevettem fel. Pár másodpercig csak furán méregetett, mintha csak azt akarná, hogy ép elméjű vagyok-e, vagy sem, majd ő is csatlakozott a vihogásomhoz.
-Miért küldted azt az italt?-komolyodok el hirtelen. Lenéz rám, egyenesen a szemembe. A tekintetem találkozik azokkal a gyönyörű kék íriszekkel. El akarom fordítani a fejem, de egyszerűen nem megy, megbabonázott.
-Hát nem egyértelmű? 
-elég elcsépelt filmes húzás- húztam széles vigyorra a szám.
- hát, tényleg nem volt nehéz rájönni, hogy egy filmből szedtem- mosolyodott el, majd nekidőlt a falnak. Követtem a példáját és én is nekidőltem. Mindketten a hátunkat nekivetve a falnak álltunk és meredtünk magunk elé, csendben. Nem tudtam, hogyan törhetném meg a köztünk beállt csöndet, de nem is akartam. Végül ő törte meg.
-mi a neved?- kérdezte halkan rekedtes hangon, szinte már suttogott.
-Daisy... Daisy White- mutatkoztam be hasonló hangerővel.
Vártam, hogy majd ő is bemutatkozik, de nem tette.
-és te pedig...- próbálkoztam, mire csak a homlokát ráncolta- ahh... mi a neved??- nyögtem ki, hogy mit akarok.
-ohh, bocsi , már hozzászoktam, hogy nem kell bemutatkoznom, mert anélkül is vágják ki vagyok. Luke hemmings.- msolyodott el halványan.
A hirtelen felismeréstől tátva maradt a szám. Tényleg ő az, el sem hiszem, hogy nem ismertem fel.
- lécci ne sikíts- nézett rám könyörgően.
- eszembe sem volt- nyugtattam meg mosolyogva- de azthiszem mostmár megyek, örülök, hogy megismertelek- intettem neki, majd indultam volna, de ő elkapta a csuklómat és visszarántott.
-maradj még, te vagy az első akivel tudok normálisan beszélgetni és nem csak arról, hogy milyen híres vagyok, menjünk el valahova- vágott kiskutya pofit.
- hát jó- adtam be a derekam, nem lehet ellenálni annak a pofinak- de nem hiszem, hogy sok minden lenne nyitva... hanali 2 óra 23 peckor- néztem meg a telefonomon az időt.
- a pak nem zár be
Egymás mellet sétálva indultunk meg a park felé.
- na és Daisy... ide valósi vagy, vagy csak a koncertre jöttél- ült bele az egyik hintába a parkban lévő játszótéren, amikor megékeztünk.
Követve a példáját beültem a mellette lévőbe és lökni kezdtem magam.
- csak a koncertre jöttem, de szeretnék ideköltözni, már el is kezdtem lakást kereni, de még nem találtam meg a tökéletest- újságoltam izgatottan.
Vártam, hátha mond valamit, de csak csönden nézett maga élé. Néha összeréncolta  homlokát, nagyon gondolkozhatott. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül becsukta. Még párszor megismételte, mire kinyögte nagynehezen:
- nem akarsz hozzánk költözni?...